42.fejezet

-Hazz ébren vagy?-kérdeztem fáradtan.
-Mi a baj?-nézett rám ijedten.
-Nincs semmi gond csak szeretném,ha ide feküdnél mellém.-felállt levette a cipőjét és mellém feküdt.
-Szabad amúgy ezt?-fejrázásom előcsalt nála egy mosolyt ezzel felfedve gyönyörű gödröcskéit.Reggel egyedül ébredtem,de a rosszullétek miatt nem is tudtam másra gondolni a nővérek hoztak gyógyszereket,de a fájdalmaim nem enyhültek.Egész nap nem járt bent senki nálam,de megértem hisz nekik is meg vannak a bajaik nélkülem is.Éppen a "csodás panorámát" néztem amikor az ajtón egy pap lépett be Harry-vel és a családunkkal az oldalán.
-Mi folyik itt?-néztem rájuk értetlenül.
-Véghez viszem a terveinket.-mondta mosolyogva.-Tudom jól,hogy hamarabb terveztük,de hosszú volt a váró lista így vártam a megfelelő alkalmat,hogy megmondjam neked.-fogta meg a kezem.Hihetetlen,hogy mindezek után is várt arra,hogy feleségül vegyen pedig tisztában volt vele,hogy szétmentünk.
-Azt viszont nem értem miből gondoltad,hogy mind ezek után is hozzád megyek.-meglepődött a kijelentésemen.
-A mi szerelmünknek nincs akadálya ezt te még nem tanultad meg.Százszor is elválhatnak útjaink,de mindig vissza találunk egymáshoz.-szavainak erős jelentése volt számomra.-Szóval Miss Benett hozzám jön feleségül itt és most a szűk családi és baráti körünk előtt?-mosolygott rám édesen.
-Igen,de egyetlen feltételem van mindenki legyen rá a tanúm.Ha meghalok nem akarom,hogy sokáig gyászolj,éld tovább az életed nélkülem.-mondtam komolyan.
-Ezt nem kérheted tőlem Kathy,ha elveszítelek én nem akarok élni.-mondta szomorúan.
-De kérhetem,mert akkor nem megyek hozzád.-mondtam határozottan.
-Ez zsarolásnak számít ugye tudod.-háborodott fel.Végül nehezen,de beleegyezett utána pedig kezdetét vehette az esküvő.Furcsa volt amikor férj és feleségnek nyilvánított minket a tiszteletes.Hirtelen erős fájdalmat éreztem a mellkasomban amikor magamhoz tértem oxigén maszkra voltam kötve.
-Hogy érzed magad?-nézett rám aggódva a férjem.Nem bírtam válaszolni így megráztam a fejem.-Rendben hozatok fájdalomcsillapítót meg infúziót.-majd egy együtt érző mosoly után elhagyta a szobát.
-Ugye már nincs sok időm hátra?-hallgatása megerősítette a félelmem.
-Megbeszéltem a dokival,hogy a nászutunkra engedjen el.-leült mellém az ágyra.-Most kimegyek felhívom a szüleidet,hogy jól vagy.-felállt.
-Nem sokára megfogok halni akárhogy próbálod titkolni.-zokogtam mire visszafordult és átölelt.
-Ne mondj ilyet minden rendben leszel.Kérlek ne sírj nem szeretlek így látni.-törölte meg az arcom.Megpróbált megnyugtatni majd megcsókolta a fejem és kiment.